2010. december 31., péntek

Olasz rizling G.K. 1


Olasz rizling G.K. 1 (Nemes olasz rizling)


Az Olaszrizling erősebb növekedésű klónja, amely 20-25%-al nagyobb termés ad. A klón Bakonyi Károly nevéhez fűződik. Fürttömege eléri a 120-130g-ot, bora az alapfajánál gazdagabb illat-, és zamatvilággal rendelkezik. Túlérett szőlőjéből különleges minőségű késői szüretelésű borokat lehet készíteni.

2010. december 29., szerda

Magnum palack


A magnum palack a normálisnál, a megszokottnál nagyobb, másfél liter űrtartalmú, általában pezsgőspalack, de a borok érleléséhez is egyre gyakoribb a felhasználása.

A palack mérete a benne lévő tartalomminőségi nagyságát kívánja hangsúlyozni, ezért csak különleges évjáratú, kiemelt italok kerülnek bele.

Az első magnumpalackot Bordeaux-ban találták fel azzal a céllal, hogy a vörös cuvée érlelésére ez a legalkalmasabb.

A 18. század második felében Champagne pincészetekben is megduplázták a 0,75 literes palack térfogatát, hogy ezzel is jelezzék a az ital nemességét és különlegességét.

2010. december 27., hétfő

Bor


Bor


A bor szőlőből, gyümölcsből vagy mézből készülő alkoholos ital, amely a préselt gyümölcs levének, a mustnak az alkoholos erjedésével jön létre.
A bor Mezopotámiából származik, és jutott el először Európába, majd Afrikába, Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandra.


Kapcsolódó anyagok:

- Borvidék
- Borrégió
- Borkészítés folyamata

2010. december 25., szombat

Bágyadt bor


A bágyadt bort fáradt bornak is szokták nevezni. A bor elvesztette frissességét, üdeségét, valamint lusta, bágyadt benyomást kelt kénessavhiányossága, savszegénysége miatt.

Lágy, oxidatív állapotban van. Általában fénytelen.

A bágyadt bor szénsavtartalma 0,26 és 0,35 gramm/liter közé esik.

2010. december 23., csütörtök

Metszés


Metszés


Két féle metszést különböztetünk meg: téli- illetve nyári metszést.
A téli metszés vagy fő metszés célja kettős: azoknak a rügyeknek a kiválasztása, amelyből később a hajtás nő, majd a gyümölcs terem, illetve hogy felkészítsük a tőkét a gyümölcstermésre. A metszéssel korlátozzuk a rügyek számát, ezzel pedig a sok tényező közül szabályozzuk a hozamot és a minőséget.
A fő metszésnek két típusa van: amikor 2-3 rügyes, rövid csapokat hagyunk meg a tőkén, és amikor 1-2 hosszabb vessző (szálvesszőt) marad meg.

A nyári metszést azért végezzük, hogy korlátozzuk a sarjadást, így a tőke a gyümölcstermésre koncentrál, másik fontos szerepe, hogy a lombozatot ritkítsuk, ezáltal juttassuk a fürtöket kellő napfényhez, és a gombafertőzések elkerüléséhez meglegyen a kellő légmozgás is. Harmadik célja pedig az ültetvény rendben tartása, ami megkönnyíti a munkálatokat a tenyész- és a szüreti időszakokban.


Kapcsolódó anyagok:
Borkészítés folyamata

2010. december 21., kedd

Kadarka


Sokak szerint a legelterjedtebb és legkitűnőbb magyar kékszőlőfajta. Ismeretes egy fehér Kadarka szőlőfajta is. Skutari vidékről származik, a törökök elől hazánkba menekülő szerbek hozták be a balkánról, ezért népiesen Törökszőlőnek is nevezik. Ma már igazi „Hungaricum"-nak számít.

Levelei nagyok, alul szőrösek, fürtje nagy, rövidnyelű, bogyói közép-nagyok, gömbölyűek, vékonyhéjúak, levesek. Legtöbb helyén rövid metszésben műveltetik. Nagyon sok változata ismeretes, mint például a him Kadarka, a rugós Kadarka, vagy Szekszárdon, a bolond Kadarka, Egerben a lúdtalpú Kadarka stb, és az elnevezése is sokféle, régiótól függően: Biharban fekete jeneinek, Tótságban skadarkának, Alföldön fekete dinkának, Szerbiában cedierskának (az innen származó híres negotini vörösbort szintén e fajta szolgáltatja) stb.

Sokoldalúsága miatt az alföldi bortermelők legkedveltebb fajtája. Elég igénytelen, ennek ellenére jótermő szőlő, és bár nem jó fekvésen silány bort ad, viszont jó fekvésben nemcsak sok, hanem kitűnő bort is (például Szexárdon, vagy Villányban), sőt néha aszut (Ménes) szolgáltat.

Leve főalkatrészét képezi a leghíresebb magyar vörös boroknak. A feldolgozás módjától függően vörös, esetleg fehérbort is készíthetünk belőle. Különleges fűszeres illata és zamata kiemeli a többi vörösbor közül. A Nemeskadarka késői szüretelésből származó, kissé édeskés vörösbor.

2010. december 19., vasárnap

Borhibák


A bor rendellenes elváltozásait két csoportra oszthatjuk. Az első, amikor kémiai és fizikai elváltozások keletkeznek. A bor nem élőlények által okozta rendellenes elváltozásait nevezzük borhibának. Általában technológiai hiba során következnek be. Rontják a bor minőségét és élvezhetőségét.

Az ismertebb borhibák pl.:

- Avas bor
- Azbeszt íz
- Darabíz (levegőíz)
- Dohos íz
- Dugóíz és illat
- Bagariaíz
- Bágyadt bor
- Bakszag
- Baktaíz
- Élesztőíz
- Érdes bor
- Darabíz
- Faíz
- Fagyott íz
- Feketetörés
- Fehértörés
- Fémíz
- Főtt íz
- Fű íz
- Hordó illat, íz
- Húzós bor
- Kénes íz
- Kocsányíz
- Levegő íz
- Muskátliíz
- Opálos bor
- Papír íz
- Penészíz (dohosság)
- Rókaíz (direkttermő íz)
- Savanyú bor
- Seprűíz
- Zavaros bor
- Zöld ízű bor

2010. december 17., péntek

Szt. Kristóf Pincészet - Dél-Balatoni Borvid��k


A Szt. Kristóf Pincészet egy 1998-ban alakult családi vállalkozás. Akkoriban 3 hektár Zamárdi szőlőtereülettel rendelkezett, ami mára 7,5 hektárra nőtt. A pincészet idilli környzetben, Zamárdi legöregebb és legszebb pincesorán épült 2000-ben. Megtalálható itt egy borpince, egy feldolgozó és palackozó, valamint egy borkóstoló pince, amely 120 fő befogadására alkalmas. Kézművesgaléria nyílt a pincében. Horváth József és Fehér Imre kortárs festőnek állandó kiállítása van a balatoni táj ihlette olajfestményeikből. A kerthelyiségben gyümölcsfák lugasa alatt élvezhetjük a nyugalmat.
Minőségi fehorborokat saját termelésű Zamárdi szőlőből készítik. Fő szőlőfajták: Olaszrizling, Zöld veltelini, Irsai Olivér, Chardonnay, Zenit. Minőségi rosé-, siller-, és vörösborokhoz a környék gazdáitól vásárolják a szőlőt: Kékfrankos, Merlot, Pinot Noire, Cabernet Sauvignon. A borok készítésekor ászkolásos, tehát tölgyfahordós, barrique és modern reduktív technológiát alkalmaznak. Friss, könnyed, illetve testesebb borok is megtalálhatóak a kínálatukban. A folyó és a palackozott borok helyben megvásárolhatók.


PROGRAMOK


Előzetese egyeztetés alapján a Szt. Kristóf Pincészet megtekinthető. A vendégek végigkísérhetik a borkészítés folyamatát, megismerkedhetnek a palackozás, címkézés, dugózás eszközeivel, szakmai magyarázat kíséretében.
Megismerkedhetnek a borkóstolás helyes folyamatával borgasztronómiai szempontból.


Borkóstolás fajtái:


BORKÓSTOLÓ SZÁLLODÁBAN, ÉTTEREMBEN
Borkóstoló 6 fajta borból (fehér-, rosé-, illetve vörösborok)
Szakmai prezentáció
Szerviz, pohár nélkül

BORKÓSTOLÓ SÓS BORKORCSOLYÁVAL:
Borkóstoló 6 fajta borból (fehér-, rosé -, illetve vörösborok).
Borkorcsolya: langalló (péklángos).

BORKÓSTOLÓ HIDEGTÁLLAL:
Borkóstoló 6 fajta borból (fehér-, rosé-, illetve vörösborok)
Borkorcsolya: langalló (péklángos)
Házi vegyes hidegtál: 3 fajta házi kecskesajt, csemege sajt, főtt-füstölt csülök, házi szalámi, kolbász, sonka, szalonna, tepertő, 3 fajta házi savanyúság.

EGYTÁL ÉTELLEL:
Borkóstoló 6 fajta borból (fehér-, rosé-, illetve vörösborok)
Borkorcsolya: langalló (péklángos)
Egytálétel, 3 fajta házi savanyúság.

Desszert ajánlat: megrendelés esetén különleges házi, húzott rétes készíthető.

Ezektől eltérően előzetes egyeztetés alapján bármilyen borkóstoló program rendelhető.

SZÜRETI PROGRAM
A vendégeket zenével és aperitívvel fogadják a helyszínen, ahol egy rövid tájékoztatót tartanak a borvidékről. Ezután csoportokat alakítanak és a metszőolló kézhezvétele után elosztják őket a szőlősorokban. Animátor segítségével megkezdődik a szüretelés. A szüret végeztével bort kínálnak fel, majd a néhány száz méterre fekvő pincénél hagyományos eszközökkel, mint a daráló és a prés megkezdődik a munka második folyamata. A végén mustkóstolás. A program időtartalma kb. 1,5 óra.
A szüreti program időjárástól és évszaktól függően rendelhető augusztus 20 és október közepe között.


A Pincészet borai


Zamárdi Muscatel -Irsai Olivér 2004
Reduktív technológiával készült, könnyű, száraz minőségi fehérbor.
Illata és íze intenzíven muskotályos, a friss bodzavirágot idézi.
Fogyasztását 10 °C hőmérsékleten ajánlják.

Zenit 2004

Reduktív technológiával készült, száraz minőségi fehérbor.
Illata és íze citrus gyümölcsöket idéz.
Fogyasztását 11 °C hőmérsékleten ajánlják.

Zamárdi Zöld Veltelini 2004

Reduktív technológiával készült, száraz minőségi fehérbor.
Illata és zamata diszkréten fűszeres.
Fogyasztását 11 °C hőmér-sékleten ajánlják.

Zamárdi Olaszrizling 2003

Hagyományos fahordós technológiával készült, testes, száraz minőségi fehérbor.
Illata rezedát idézi, friss keserűmandula zamatú, kerek savösszetételű.
Fagyasztását 12 °C-on ajánlják.

Zamárdi Olaszrizling "barrique" technology 2003

Új tölgyfahordós „barrique technologiával" készűlt, testes, száraz minőségi fehérbor.
Illatában vadrezeda, zamatában keserű mandula és vanilia.
Fogyasztását 12 °C hőmérsékleten ajánlják.

Zamárdi Chardonnaym"barrique" technology 2004
Új tölgyfahordós „barrique technologiával" készűlt, testes, száraz minőségi fehérbor.
Illata fajtára jellemző, zamatában diszkréten vaniliás.
Fogyasztását 12 °C hőmérsékleten ajánlják.

Kékfrankos Rosé 2005
Könnyű, száraz, minőségi rosé bor.
Illata és íze friss málnát, epret idéz.
Fogyasztását 11 °C hőmér-sékleten ajánljuk.

Pinot Noir Siller 2005
Könnyű, száraz, minőségi sillerbor.
Illata és íze a friss erdei gyümölcsöket idézi.
Fogyasztását 16 °C hőmérsékleten ajánljuk.

Kékfrankos 2004
Könnyű, száraz, minőségi vörösbor.
Illata és íze a friss meggyet idézi.
Fogyasztását 18 °C hőmérsékleten ajánljuk.

Cabernet Sauvignon 2004

Tölgyfahordós technologiával készült, testes, száraz minőségi vörösbor.
Illatában és zamatában érett erdei gyümölcsök. .
Fogyasztását 18 °C hőmérsékleten ajánljuk.

Cabernet Sauvignon "barrique" technology 2004
Új tölgyfahordós „barrique technologiával" készült, testes, száraz minőségi vörösbor.
Illatában és zamatában érett erdei gyümölcsök.
Fogyasztását 18 °C hőmérsékleten ajánljuk.

Kapcsolat


Szt. Kristóf Pincészet
8621 Zamárdi, Alsópincesor
E-mail: info@stkristof.com

Manager: Bacsa András
Mobil: (36) 309-365-092

Borász: Bacsa György
agrármérnök
(36) 309-475-709

Nagyobb térképre váltás

2010. december 15., szerda

Fáradt bor


Fáradt bor

A fáradt bor egy jellegtelen bortípus, ami elvesztette üdeségét és szénsavtartalmát. Ez nem feltétlenül állandósult, lehet átmeneti is.

2010. december 13., hétfő

Akona


Az akona, a hordó feltöltésére szolgáló felső nyílás, ahol a bort beletöltik, de azt a hordódongát is akonának szokták nevezni, melyen a töltőnyílás van.

Ezt a nyílást úgynevezett akonadugóval zárják le, ami többnyire tölgyfából készül, de akona+dugoparafadugót, műanyag, esztergált, üveg és gumidugót is használnak erre a célra.

A hordó akonanyílásán keresztül tölcsér segítségével töltik a bort. Ezt a speciális tölcsért livónak, töltikének, illetve tőtikének nevezik. A fejtésnél használják ezt az eszközt.

2010. december 11., szombat

Pezsgő készítése


Három féle pezsgő készítési módszer ismeretes. A klasszikus módszer a palackos erjesztés. Ezen kívül van tankban erjesztett pezsgő és az asti módszer, ahol a magas cukortartalmú must az elsődleges erjesztés során válik szénsavassá.

A peszgő előállításához könnyű, egészséges, tiszta ízű, finom zamatú, erőteljes illattal nem rendelkező, minden töltéskor azonos minőségű és összetételű bor szükséges. Ezt nevezzük alapbornak. Ezt követően az alapbort zárt térben újraerjesztik. Nem adnak hozzá mesterségesen széndioxidot, hanem tirázs-likőr - ami a borban feloldott cukor - és élesztő segítségével a cukorfok megemelkedik és a második erjedés során szénsavassá válik. Ehhez szükség van egy erős tárolóedényre, ami 5-6 bár nyomást kibír, mivel a széndioxid nagy nyomáson keletkezik. Az erjedési folyamatnál keletkező szén-dioxid-gáznak nincs hova távoznia a palackból, így szétárad a borban.

2010. december 9., csütörtök

Cserszegi fűszeres


Cserszegi fűszeres

Származási helye Magyarország, tőkéje középerős, kevés számű, hosszú ízköző vesszője van, fürtjei középnagyok, közepesen tömöttek. Kora érésű szőlő, szeptember végén lehet már szüretelni.


A szőlő egy fajtahibrid, amit Bakonyi Károly állított elő az Irsai Olivér és a Piros Tramini keresztezésével.
Bora illatos, fűszeres zamatú és éléns savtartalmú.


Elterjedési helyei a Csongrádi Borvidék, a Hajós-Bajai Borvidék, a Kunsági Borvidék, az Etyek-Budai Borvidék, a Balaton-felvidéki Borvidék és a Dél-Balatoni Borvidék.

2010. december 7., kedd

Préselés


Préselés


A préslelési folyamat változó, attól függően, hogy milyen szőlőből készítünk bort. A fehérszőlők esetében a préselés az erjedés megkezdése előtt zajlik, a rozé és a vörösborok esetében a héjon áztatás után.
Régebben a függőleges, hagyományos prések voltak elterjedve, mára azonban inkább már a vízszintes présekkel dolgoznak a gazdák. A függőleges prés esetében a nyomás egy csavar által felülről jött. A vízszintes préseknél a nyomás a két végről jön, ezeket sokkal pontosabban lehet állítani és szabályozni. A lé mennyisége általában 1kg szőlőre vetítve 75cl mustnak felel meg.

Kapcsolódó anyagok:
Borkészítés folyamata

2010. december 5., vasárnap

Zöld Veltelini


A Soproni Borvidék legfőbb fehérszőlő fajtája. Az osztrák eredetű fajta nevét feltehetően onnan kapta, hogy szemei még érett állapotban is zöld színűek, illetve mustja is jellemzűen zöld árnyalatú. A Zöld Veltelini kevésbé rothadó, közepes érésű szőlő, közepes méretű bőven termő fürtökkel. Bógyói kicsik, de rendkívül lédúsak, éppen ezért gyorsan népszerűvé vált illetve olcsó tömegbor készítésére is alkalmasnak bizonyult. A borászok rendszerint közepes minőségűnek tartják, az asztali és a minőségi borok közé sorolják ezt a fajtát, de jó évjáratokban, megfelelő technológiával kellemes bor készíthető belőle. Ha az őszi időjárás kedvezően alakul, kései szüretelésre is kiválóan alkalmas. Átlagos beérési cukorfoka: 18-19.

Osztrák szőlőfajta lévén a legtöbb Zöld Veltelini ültetvény Ausztriában található, de a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi országában előfordul, így hazánkban is. Itthon főként a Soproni Borvidéken honosodott meg, de a Neszmélyi Borvidéken és a Tolnai Borvideken is előfordul.

2010. december 3., péntek

Butéliás bor


Butéliás bor

Butéliás bort régies szóhasználattal palackérett bornak hívják, és maga a butélia (butella) szó jelentése pedig hosszú nyakú palackot jelent. Amikor a bor alkotórészei összhangban vannak, kifejlődött fajtajellege és minden előírásnal megfelel, akkor kerülhet sor a palackozásra. Ha ez nem történik meg, akkor a hordóban romlik a minősége. A palackozott bor jobban megőrzi a jegyeit, sőt van úgy, hogy csak néhány év múlva mondhatjuk, hogy elérte a teljes letisztultságát.

2010. december 1., szerda

Hébér


Hébér

A hébért borlopónak is nevezik. Egy ügyes találmány, melynek segítségével a hordóból könnyen ki tudjuk emelni a bort. Általában üvegből, vagy bádogból készül, de néhányan még szárított tökből kialakított lopót használnak, amelyet lopó töknek hívnak. A hébérnek hosszú a szára. A szárát követi egy öblös, bővebb test ami egy vékony szívókával folytatódik és végződik. A hosszú szárat beleeresztik a borba és a szívókán megszívják, míg a bor bele nem kerül a testes részbe. Befogják a lyukat, majd a száron keresztül betöltik a pohárba.

Hébér

2010. november 29., hétfő

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet - Egri Borvidék


A St. Andrea Borászat az Egri Borvidék részét képezi. A filozófiájuk, hogy eredeti, különleges borokat készítsenek a klasszikus módszerek és fejlett borászati ismeretek tekintetében.
Az Egri Borvidék talaja és klímája kiválóan alkalmas nemes borok előállítására.
A birtok közel 40 hektáros. A pincészet Egerszalókon, az Öreghegy oldalában fekszik. Szőlőskertjeik a vidék több dűlőjében találhatók: Paptag, Ferenchegy, Kovászó, Kiseged, Magyalos, Boldogságos, Hangács, Nagyeged. Ültetvényeiken, 5-10 ezer tő/ha, hozamkorlátozás mellett termesztik a szőlőt. A borászat a karakteres egri borok előállítására törekszik. A borok érlelése fahordóban történik. Szőlőterületek Egerszalók, Egerszólát, Demjén és Eger határban találhatóak. Az ültetvényekben alacsony kordonnal és Guyot művelési móddal dolgoznak.

A borászat tagjai:
Lőrincz Andrea - "múzsa"
Dr. Lőrincz György - tulajdonos, borász
Bozó András - tulajdonos
Kovács Attila - tulajdonos
Papp Gábor - pincevezető
Pálkovács Zoltán - csoportvezető
Novotta Kálmán - borász
Pásztor Tamás - kertészeti szakmunkás
Farkas József - kertészeti szakmunkás
Alföldi Béla - szőlészeti-vezető
Papp Gáborné - asszisztens
Szeredi Tamás - sommelier
Rácz Lajos - szőlészeti csoportvezető
Barta Éva - export ügyintéző

A St. Andrea borászat fejlődésének szakaszai:

1999-ben Lőrincz Andrea édesapjának készített, házi borával benevezett az egri borversenyre. Ekkor született a St. Andrea név és alakult meg a családi pince. Az első borok a tapasztalás keretében születtek. Zweigelt, Kékfrankos, Bikavér. Megítélésük biztató lett: Vinagora 2000 Ezüst, Vinagora 2002 Arany, 2001 Országos Arany - Az egyetlen arany érmes Bikavér.
2000-ben a második évjárat megfontoltabb, tudatosabb, mely már Bordeaux-ban is eredményes: Cabernet franc, Bronz. A Merengő pedig Pannon-csúcsbor lett.
2001 egy nehéz év volt, felemás minőséggel és sikerekkel. Ám a fehér bort a Chardonnay du Monde és Bordeaux is elismerte (2003).
2002-ben letették a St. Andrea Szőlőbirtok alapjait. Szőlőtelepítések, pincehely, birtoképítés kezdődött.
Fehér boruk a Chardonnay du Monde 2004 ezüst érmes bora, a Merengő Egri Bikavér Superior 2002 pedig az V. Pannon Bormustra csúcsbora lett
2003-ban új ültetvények (Ferenchegy, Paptag) születtek. A Kovászó Chardonnay Bordeaux-i Ezüst, a „birtokbor", a Napbor, pedig Bronz lett 2004-re.
2004 újra egy küzdelmes évjárat. A pince és a koncepció is elkészült.
2005-ben a 2003-ban belépett társ, otthagyta a borászatot. Újabb nehéz év következett. A St. Andrea Szőlőbirtok Magyarország harmadik legkedveltebb borászata (Borbarát magazin) elismerést kapta.
2006-ban Lőrincz György – „Az év kedvelt borásza közönségdíj 2006" díjazottja lett.
Új társakkal és megújult lendülettel dolgoztak. Két „grand cru" termőhellyel bővültek: Egri Nagy Eged Oldal és demjéni Hangács dűlő. Az év végén a St. Andrea Szőlőbirtok Magyarország legkedveltebb borászata (Borbarát magazin) elismerést, valamint Lőrincz György Lengyelországban „Az év Embere 2006" elismerést kapta meg.
2007-ben egy csendes, de munkás év következett.
2008-ban elkezdődött a Nagyeged oldal telepítése. Májusban megkapták a Borászok Borásza 2008 díjat Etyekről.
A Nagy alkotás elkezdődött: Nagyeged Oldal telepítés.
Május: Borászok Borásza 2008 díj Etyekről. A Pannon Bormustrán az Áldás 2006 a legjobb bikavérnek járó Gál Tibor díjat kapta meg. Megszülettek az „első termőhelyi egri borok".

Elismerések:

EGRI CABERNET SAUVIGNON 1997
XXVI Országos Borverseny 1999 Budapest ARANY ÉREM

Dr. Lőrincz György
Az ÉV EGRI BORTERMELŐJE 1999

EGRI ZWEIGELT 1999
VinAgora nemzetközi Borverseny 2000 Budapest EZÜST ÉREM

EGRI CABERNET FRANC 1999
„Sajtokhoz illő borok" Országos Borversenye 2001
Budapest ARANY ÉREM

EGRI CABERNET SAUVIGNON1999
XXVII Országos Borverseny 2001 Budapest EZÜST ÉREM

EGRI BIKAVÉR 1999
XXVII Országos Borverseny 2001 Budapest ARANY ÉREM

MERENGŐ CABERNET FRANC 2000
XXVII Országos Borverseny 2001 Budapest ARANY ÉREM
Challenge International du Vin 2003 Bordeaux BRONZ ÉREM
IV. Pannon Bormustra 2003 Budapest CSÚCSBOR

EGRI CABERNET FRANC 2000
Challenge International du Vin 2002 Bordeaux BRONZ ÉREM

EGRI KÉKFRANKOS 1999
II. Nemzetközi Kékfrankos Borverseny 2001 Szekszárd ARANY ÉREM
VinAgora nemzetközi Borverseny 2002 Budapest ARANY ÉREM

St. Andrea Chardonnay 2001
Chardonnay du Monde 2003 Chaintré BRONZ ÉREM
Challenge International du Vin 2003 Bordeaux EZÜST ÉREM

St. Andrea Chardonnay 2002
Chardonnay du Monde 2004 Chaintré EZÜST ÉREM

KOVÁSZÓ Chardonnay 2003
Challenge International du Vin 2004 Bordeaux EZÜST ÉREM

NAPBOR Chardonnay-Olaszrizling 2003
Challenge International du Vin 2004 Bordeaux BRONZ ÉREM

MERENGŐ EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2002
II. Nemzetközi Bikavér Borverseny 2004 Eger ARANY ÉREM
V. Pannon Bormustra 2004 Budapest CSÚCSBOR

MAGYARORSZÁG HÁROM LEGNÉPSZERŰBB BORÁSZATA között
Borbarát magazin TOP 12 szavazás 2004

MERENGŐ EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2003
VI. Pannon Bormustra 2005 Budapest CSÚCSBOR
I. Gál Tibor Bikavér Emlékverseny kategória győztes

EGRI CABERNET FRANC 2003
VI. Pannon Bormustra 2005 Budapest CSÚCSBOR

SZÓLÁTI 131/17 2003
VI. Pannon Bormustra 2005 Budapest CSÚCSBOR
I. Hamvas Fürt Bordíj 2005

MAGYARORSZÁG HÁROM LEGNÉPSZERŰBB BORÁSZATA között
Borbarát magazin TOP 12 szavazás 2005

GÁL TIBOR EMLÉKDÍJ
Az év kedvelt borásza közönségdíj 2006

ÁLDÁS EGRI BIKAVÉR 2002
Challenge International du Vin 2006, Bordeaux BRONZ ÉREM

ÁLDÁS EGRI BIKAVÉR 2004
Challenge International du Vin 2006, Bordeaux BRONZ ÉREM

AKUTYAFÁJÁT 2004
ARANYTŐKE 2006, Egerszólát EZÜST ÉREM

Dr. Lőrincz György
Az ÉV EMBERE 2006 (Magazyn Wino – Lengyelország)

MAGYARORSZÁG LEGNÉPSZERŰBB BORÁSZATA
Borbarát magazin TOP 12 szavazás 2006

ST. ANDREA ROSE 2006
ARANYTŐKE 2007, Egerszólát EZÜST ÉREM
MUN-DUS 2007, Dunaszerdahely ARANY ÉREM

ÁLDÁS EGRI BIKAVÉR 2005
MUN-DUS 2007, Dunaszerdahely ARANY ÉREM

ÖRÖKKÉ 2006
VIII. Pannon Bormustra 2007 Budapest CSÚCSBOR

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE
2007 Budapest

MAGYARORSZÁG HÉT LEGNÉPSZERŰBB BORÁSZATA között
Borbarát magazin TOP 12 szavazás 2007

Dr. Lőrincz György
BORÁSZOK BORÁSZA 2008 (Etyek)

ÁLDÁS EGRI BIKAVÉR 2006
IX. Pannon Bormustra 2008 Budapest CSÚCSBIKAVÉR
Gál Tibor Bikavér Emlékverseny kategória győztes

MERENGŐ EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2005
IX. Pannon Bormustra 2008 Budapest CSÚCSBIKAVÉR

MERENGŐ EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2006
A Magyar Tudományos Akadémia csúcsbora 2009
Monde Selection 2009 Brüsszel EZÜST ÉREM
2009, Florida EZÜST ÉREM
Vinagora 2009, Budapest EZÜST ÉREM
X. Pannon Bormustra 2009 Budapest CSÚCSBIKAVÉR

FERENCHEGY Chardonnay 2007
Chardonnay du Monde 2009 Chaintré EZÜST ÉREM

ÖRÖKKÉ 2007
Challenge International du Vin 2009 Bordeaux EZÜST ÉREM

AKUTYAFÁJÁT 2007
ARANYTŐKE 2009, Egerszólát ARANY ÉREM

PAPTAG EGRI BIKAVÉR 2007
Vinagora 2009, Budapest ARANY ÉREM
X. Pannon Bormustra 2009 Budapest CSÚCSBOR

Dr. Lőrincz György
Az ÉV EGRI BORTERMELŐJE 2009


A pincészet borai:


Termőhelyi borok:


Magyalos Kadarka 2007, 2006, 2005
Izgalmas, lendületes, mély, telt, vibráló, fűszeres és egyben kiemelkedően gyümölcsös vörösbor.

Kovászó Chardonnay 2006, 2005, 2004, 2003

Szép, elegáns, fűszeres, aranysárga színű fehérbor.

Hangács Pinot noir Angyal szállt el a város felett 2006

Hordóminta. Illatában málnacukor, menta. Nagyon burgundis. Ízben is málna, gyümölcskoplexum. Plusz egy kis kávé. Gusto magazin 2007/10.; Angyal szállt el a város felett. Talán lehet is ezzel a hangulatos szócsokorral jellemezni a bort. Egészében véve könnyed összbenyomás, a delikát tanninoknak köszönhetően. Savai élvezetesek.

Hangács Fehérbor 2007

A Hangács dűlő adta ezt a bort. Pinot blanc és sauvignon blanc fajtákból tevődik össze. Az új hordótól származó illat még nem épült be az ízképbe. Egyensúlya az alkohol hangsúly felé hajlik. Jelen van még az almasav bontás adta íz is. Közepesen hosszú.

Hangács Egri Bikavér 2007
A termőhely rusztikus karakterét felvonultató, lendületes Egri Bikavér a 2007-es évjárat barátságos tónusaival. Izgalmas zamatok, összetett ízek, szép gyümölcsösség.
Elismerések: Egri Borvidéki Borverseny 2009 – Aranyérem

Ferenchegy pinot noir Őrzöm csodálatos álmodat 2006, 2005
Elegáns, finom szerkezet, visszafogott, de határozott zamatok, meggy-rubin szín jellemzi ezt a vörösbort. Őrzöm csodálatos álmod. – ez a bor apukájának a vallomása.

Ferenchegy Kékfrankos 2006 vörösbor
Az illat krétás, ásványos ígéret. Gyümölcsössége kicsit fedett, (kakaó bab köntösben bujkál), szájban meszes és gazdag nagyon fiatal és rakoncátlan. Vibráló, izgalmas, érett és nagy savgerinccel.

Ferenchegy Chardonnay 2007, 2006, 2005
Fehérhúsú gyümölcsök, különböző alma és őszibarack fajták között kereshetjük díszítő ízeit. Közepes test, könnyed, finom ízek. Virágos, fehér gyümölcsös karakter.

Boldogságos Olaszrizling 2007, 2005, 2004, 2003, 2002

Világos szalmasárga, zamatos fehérbor.

Birtokborok:

Pinot noir:


Több évjárat is létezik: 2006, 2005, 2004, 2003, 2002


St. Andrea Pinotnoir Csakegyszóval 2006
Illatában lila virágok, ibolyás-földes jegyek, utóízében zöld fűszernövények. Meglepően nagy és koncentrált test, középen barátságos, édeskés érzet. A végén növényi jelleg.
St. Andrea Pinot noir 2005
Több szellőztetést igényel. Dekantálni kötelező. Savai magasabbak, mégis könnyed, jól iható, fejlődése várható. Most jó zamatos, gyümölcsei frissek, pinósak. Gusto magazin 2007/10.
St. Andrea Pinot noir 2004
Színben és illatban egyaránt érett burgundi borokat idéz. A meggy és a bőr már kedves elegyet alkot orrunkban, savai vidámak és élénknek mondhatók. Cserzőanyaga kevés és érett, ízeiben a piros bogyós gyümölcsök csokoládéval együtt élvezhetők. Telt, a sok alkohol mégsem uralja.
St. Andrea Pinot noir 2003
Halvány bíbor szín, rózsaszín széllel. Pikáns illatában rózsa, ibolya, cseresznye, meggy és bőr jelenik meg. Kóstolva száraz, lendületes, könnyed, szép animális-fűszeres pinot aroma jellemzik.
St. Andrea Pinot noir 2002
Halvány bíbor szín, narancs széllel. Pikáns illatában aszalt gyümölcs, cseresznye, meggy és bőr jelenik meg. Kóstolva szép, lendületes és gazdag ízű.


St. Andrea Örökké 2007
"Egy ragyogó, nagyon komplex bor, mind illatban, mind ízben. Csak ifjúsága az akadálya, hogy a legmagasabb osztályba soroljuk. Még van fejlődni való az ízvilágában, letisztult ízképről még nem beszélhetünk. Az alapokban minden megtalálható, a bor 2008 novemberében már élvezettel fogyasztható.
Elismerések: Ezüstérem – International Challenge du Vin 2009, Bordeaux
St. Andrea Örökké 2006
Édeskés elegáns illat. Benne egzotikus fűszerek, a finom kishordó jegyei. Vanília mellett fahéj és ananász. Szájban jelentős íz érzet, finom struktúra. A cserzőanyag most még kissé túlsúlyosnak tűnik, de a bor karakterével tökéletesen összeillik. Nagy elődök nyomdokain jár ez a bor, Sziráki vagy Kovászó jegyeket mutat. Vélhetően ez is nagy burgundi borok jegyeit veszi majd fel. Tartogassuk, érdemes. Levegőt igényel és nagy poharat! Borkalauz 2008 ***** A tavalyi szintet tartani tudja. Az érés a korábban kifogásolt cserzőanyag integrálódását eredményezte. Egy nagy bor, mely a fajtatiszta borokat rendre maga mögé utasította. Borkalauz 2009 *****
Elismerések: VIII. Pannon Bormustra 2007 Budapest Csúcsbor

St. Andrea Napbor 2007
Az évjárat fehér borai között rendhagyó a friss, egyszersmind tekintélyes jegyekben is gazdag illatvilágával, dinamikus savaival. Ebből adódóan egyensúlya is teljesen rendben, a magasabb alkohol azt nem billenti meg. Direkt hordó hatás csak nyomokban fedezhető fel. Leheletnyi friss retek, gyömbér egyesek szerint jelzésnyi gyanta. Az biztos: a bor koncentrált és komplex, jelentős érlelési tartalékkal.
St. Andrea Napbor 2006
Klasszikus, fahordóban erjesztett és érlelt egri fehérbor. Finom gyümölcsösség, szép struktúra, hosszú ízek. Bájos kerekség. Gördülékeny, barátságos fehérbor 6 szőlőfajtából.
St. Andrea Napbor 2005
Közepes intenzitású szalmasárga szín, enyhe arany és zöldes árnyalatokkal. Fiatalos illatában őszibarack, banán, narancs, grapefruit, pirított földimogyoró, vanília és finom tölgy jelenik meg. Kóstolva száraz, lendületes, friss, telt, fehérbor.

Merengő Egri Bikavér Superior 2006, 2005, 2004, 2003, 2002

Ha van az egri borvidéknek emblematikus vörösbora, akkor az a Merengő.


ÁLDÁS Egri Bikavér 2006

Finoman fűszeres illat, gazdag savkészlet ígéretével. Határtalan elegancia, buja, meleg, élénk és gazdag bor. Kitűnő egyensúlyú, finom savakkal, közepesnél nagyobb test, mindene a helyén. Hódító.
Elismerések: IX. Pannon Bormustra 2008 Budapest CSÚCSBIKAVÉR, Gál Tibor Bikavér Emlékverseny kategória győztes
ÁLDÁS Egri Bikavér 2005
Az egri borvidék hagyományos vörösbora. Szép, rubin színű, érlelt, fűszeres illattal rendelkező, jól strukturált vörösbor, melyet remek gyümölcsösség, kedves hangulat, és rusztikus harmónia jellemez. Íze telt, tanninjai határozottak, zamatát lendületes savai teszik igen dinamikussá. Nem árt neki az idő, hiszen igazi egri bor!; Pinot noir-ra emlékeztető színárnyalat és intenzitás, Illatában pörkölési aromák és gyümölcsök. Jó egyensúly, most még picit nyers tannin, Ízbeli díszítés: pörkölt aromák, kávé és földes jegyek.
Elismerések: MUN-DUS 2007, Dunaszerdahely ARANY ÉREM
ÁLDÁS Egri Bikavér 2004
A pincészet más boraihoz hasonlóan ebben az évjáratban könnyed, viszonylag gyors fogyasztásra szánt Bikavért kóstolhatunk. Gyümölcsössége leginkább cseresznye és meggy körben értékelhető. Finom, jó arányú bor közepes testtel és koncentrációval, jó utóízzel Borkalauz 2006 ****
Elismerések: Challenge International du Vin 2006, Bordeaux BRONZ ÉREM
ÁLDÁS Egri Bikavér 2003
Remek gyümölcsösség, meleg hangulatú illatok. A teljesen érett alapanyag koncentrált, jó egyensúlyt mutató bort adott. Díszítő ízei a savakra épülnek, tehát nem a túlérett jelleg dominál. A bor még felszálló ágban van, tercier aromái kibontakozóban.
ÁLDÁS Egri Bikavér 2002
Középmély bíborszínébe itt-ott kicsit bekandikál az érlelésből származó narancsos színárnyalat. Illatában meglepő módon a meggy illat mellett azonnal jelentkezik egy nagyon diszkrét, a pohárban tartósan megmaradó finom bőr és szaru illat elegánsan keveredve finom komplexitást adva a bornak. Ízében a legfontosabb jellemző a lendületesség, melyet az ízérzeten végigvonuló rendkívül finom délceg savasságnak köszönhet sok-sok vörösbogyós gyümölcs aromájával keveredve. Különösen szép ebben a borban a finom savas harmónia mellett a komplexitás, és az, hogy a rendkívül hosszú íz végén nagyon finom könnyű, érlelt, lekerekedett sav és tannin érzettel találkozhatunk.
Elismerések: Challenge International du Vin 2006, Bordeaux BRONZ ÉREM

Akutyafáját fehérbor 2008
Gyümölcsösség és lendület. Érett alapanyagból készült, határozott ízvilágú egri bor. Mély tónusok és hosszú zamatok jellemzik.

Akutyafáját I. 2007, 2006, 2004 vörösbor.
Főként pinot noir, különlegességekkel (turán és alibernet) és klasszikusokkal (kékfrankos, cabernet franc) színesítve. Kedves, gyümölcsös illat piros bogyósokkal, könnyedség, friss savak, kis cserző, jó zamatú, igazán jó ivású bor.

Korábbi boraik a Kiseged, Paptag Fehérbor, Paptag Pinot noir „Önmagát író történet", Sziráki Chardonnay, Tóbérc Kékfrankos, Olaszrizling, Egri Bikavér, Egri Vörös, Kedves, Rosé, Újbor, Cabernet franc, Merlot, Hárslevelű, Pinot gris, Paptag Egri Bikavér

Pincelátogatásra és borkóstolóra előzetes egyeztetés alapján van lehetőség.

Kapcsolat

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet
Hungary, 3394 Egerszalók, Ady Endre u. 88.
Telefon / Fax: (36) 36 474 018

Térkép:


Nagyobb térképre váltás

2010. november 27., szombat

Oltás


Az oltás

A szőlő oltása nem újkeletű eljárás. Olaszországban, Franciaországban, Észak-Afrikában, és Ausztrália egyes részein már régóta alkalmazzák ezt a módszert. Lényege, hogy ősszel a vesszőt szednek, tavasszal pedig felássák a tőkét, elvágják azt és az ősszel leszedett vesszőt egy kis hasadékba helyezik a tőkén. Ezt nevezik oltóvesszőnek. Miután az oltás megered, visszavágják a csonk feletti részt. Ezt az egész folyamatot a következő évben is meg lehet ismételni. Célja, hogy a gyengén hajtó, terméketlen tőkék új életerőt kapjanak, szinte megfiatalodjanakés nemesebbé váljanak.

A) Az alanyhajtás visszavágása, a rügy eltávolítása; B) A PVC-cső felhúzása; C) Az oltás elkészítése

2010. november 25., csütörtök

Pannon Borrégió


Pannon borrégió


A régió, a Duna, a Dráva és a Balaton által határolt dombvidéken és a közülük kiemelkedő Villányi-hegység és a Mecsek déli oldalain négy borvidéket foglal magába. A Dél-Dunántúlon vörös és fehér borokat is termelnek, de a hangsúly a vörösborokon van. Az elmúlt évtizedekben tért hódítottak a nemzetközi fajták: Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot. Ez utóbbiakból sokszor új fahordóban érlelt bordói típusú cuveé borok készülnek. A fehér fajták közül az Olaszrizling, a Hárslevelű, a Rajnai rizling és a Chardonnay a meghatározó.


Borrégió borvidékei:
- Tolnai Borvidék
- Pécsi Borvidék
- Villányi Borvidék
- Szekszárdi Borvidék

2010. november 23., kedd

Aligoté


Az aligoté egy ültetvényesfehér borszőlőfajta, melyet főleg Franciaországban termesztenek, de előfordul Romániában és Bulgáriában is.

A belőle készülő bor közepes testű, kissé citromos, fanyarízű, csípős. Száraz fehérborról van szó, melyet erőteljes aroma és hosszantartó zamat jellemez.

A Chardonnay mellett az egyik legfontosabb burgundi borfajta.

A Burgundiai mustár egyik alapanyaga. A víz mellett a mustár hígítására használt folyadék az Aligoté vagy a Chardonnay. Legalább 25%-ban eme borfajták vannak jelen az erős mustár

előállításánál.

2010. november 22., hétfő

Cukrozás


Cukrozás


Hűvösebb éghajlatokon előfordulhat , hogy a szőlőben lévő cukor mennyisége nem elegendő a kellő alkoholtartalom eléréséhez, ezért ilyenkor a mustot cukorral szokták dúsítani. A musthoz erjedés előtt cukrot adnak, hogy a kívánt szintig fokozzák készülő bor alkoholtartalmát. Elég sok helyen nincs megengedve ez a folyamat, ahol pedig engedélyezett, ott igen komoly szabályozás és felügyelet mellett szabad csak csinálni. Ha gondosan jár el a gazda, akkor jobb bort fog kapni, mint a cukrozás nélküli lenne, ám ha nem elég figyelmesen jár el, akkor egy vékony bor lesz a végeredmény, mert nincs ahhoz elég gyümölcstartalom, hogy a mesterségesen növelt alkoholszintet elbírja.

Kapcsolódó anyagok:
Borkészítés folyamata

2010. november 21., vasárnap

Derítés


Derítés


Ahhoz, hogy a bor tükrös és tiszta lehessen, úgy minden zavaró elemet el kell távolítani a borból. Ezt a folyamatot szűréssel szokták végezni. Azonban vannak olyan részecskék, amelyek olyan aprók, hogy szűréssel nem lehet őket eltávolítani, viszont a későbbiekben, amikor már palackban van a bor, kémiai reakciók olyan sora indulhat be, amelyekből ezek a részecskék már látható szennyeződéssé alakulhatnak.
Ezért van szükség palackozás előtt derítésre. A derítés stimulálja ezeket az apró részeket, így nagyobb részekké fognak összeállni, amik már lesüllyednek a hordó, vagy a tárolóedény aljára, vagy éppen már a szűréssel eltávolíthatóak. A derítéshez használt anyag lehet tojásfehérje, bentonit (kovaföld), zselatin, vagy más saját védjeggyel rendelkező termék. A folyamatot akár többször is alkalmazhatják.

Kapcsolódó anyagok
Borkészítés folyamata

2010. november 20., szombat

Hektár


A hektár egy mértékegység, amellyel a földterület nagyságát mérik. Nem része az SI mértékegység-rendszernek.

A hektár jele "ha". Egy hektár 100 méterszer 100 méteres területnek felel meg, vagyis 1 ha = 10.000 négyzetméter.


Ezt a fajta mértékegységet gyakran használják főleg a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban és a várostervezésben.

2010. november 19., péntek

Irsai Olivér


A hungarikum szőlőfajta a Pozsonyi fehér és a Csabagyöngye házasításából született. A fajta fürtje középnagy, vállas, laza. A fürtök átlagos tömege a 150 gramm körül alakul. A tőke középerős, hosszú elfekvő vesszőkkel. Muskotályos, üde, trópusi virágokkal telített illatú bort ad - szelíd, lágy savakkal. A Pannonhalma-Sokoróaljai, a Balatonboglári, a Mátraaljai és az Ászár-Neszmélyi borvidéken elterjedt.

2010. november 18., csütörtök

Cukorfok


A cukorfokkal a szőlő cukortartalmának a mérését végzik, ami a minőségre utal. Minél magasabba cukorfok, annál jobb minőségű a bor. A cukorfokot általában a napsütéses órák száma határozza meg.

Néhány bor cukorfoktartalma % m/m-ben:

FEHÉRBORSZŐLŐ FAJTÁK:


BIANCA: 18-21 % m/m.
CHARDONNAY: 16-22 % m/m
CSERSZEGI FŰSZERES: 19-20 % m/m
PINOT BLANC: 16-20 % m/m.
EZERJÓ: 18 % m/m
FURMINT: 19 % m/m
HÁRSLEVELŰ: 19 % m/m
IZSÁKI: 15 % m/m
KUNLEÁNY: 17-19 % m/m
OLASZRIZLING: 19 % m/m
OTTONEL MUSKOTÁLY: 16-24 % m/m
RAJNAI RIZLING?: 16-18 % m/m
RIZLINGSZILVÁNI: 16-19 % m/m
SZÜRKEBARÁT: 18-24 % m/m
TRAMINI: 19 % m/m
ZALAGYÖNGYE: 18-20 % m/m
ZÖLD VELTELINI: 18 % m/m

VÖRÖSBORSZŐLŐ-FAJTÁK

CABERNET FRANC: 18-20 % m/m
KADARKA: 17 % m/m
KÁRMIN: 15-16 % m/m
KÉKOPORTÓ: 18 % m/m
KÉKFRANKOS: 18 % m/m

2010. november 17., szerda

nyitás


A nyitás egy nehéz talajmunka, amikor az ősszel, talajjal befedett takart tőkét tavasszal kiszabadították.

A fedés és a nyitás egy munkapár. Az előbbit ősszel, utóbbit tavasszal végzik. Tipikus férfimunkának számít, mert nagy mennyiségű talajt kell megmozgatni.

Nyitásnál a fedett tőkéket körbekapálva elhányják a földet a szőlő tövéről.

Bakhátra takart, vagy soros szőlőkben előbb az egyik, majd a másik oldalról húzzák le a földet a tőkesorról, majd kitisztítják a tőke nyakát.


2010. november 16., kedd

Dekantálás


A dekantálás több területen alkalmazott folyamat. Többnyire a víztisztításban, szennyvízkezelésben és a borászatban alkalmazzák. Egyszerűen áttöltést jelent.

A bor dekantálásának nevezzük, mikor a palackból egy másik edénybe töltjük át a bort. Ehhez léteznek speciális dekantáló üvegek.Eme eszközök úgy vannak kialakítva, hogy minél nagyobb mennyiségben kapjonoxigént a nedű, ezért széles alapúak, öblösek.

Ez a folyamat megtisztítjaa bort a lerakódott üledéktől, ami az idősebb boroknálelőfordulhat, illetve fontos szerepet tölt be a levegőztetésben is ami elősegíti az aromák erőteljesebbé tételét. Érezhetően "felüdül" a bor, illatosabbá, zamatosabbá válik.

2010. november 15., hétfő

Késői szüretelésű bor


Késői szüretelésű bor

Késői szüretelésű bor, olyan bor, amelyet a borvidék általános szüreti időszaka után szüretelt érett szőlőből állítottak elő és amelynek mustja legalább 19,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.

2010. november 14., vasárnap

Kapásbor


A kapásbor, más néven csiger, a napszám mellé a napszámosoknak járó egy liter bor. Természetesen nem a legjobb minőségű.

Például a törkölyt használják magángazdaságokban csiger előállítására, de forgalomba hozatalát a törvény már tiltja.

2010. november 13., szombat

Kacor


A kacor egyfajta metszőkés, amit szőlő gondozásához használnak. Már az Ókorban is ismerték és használták,valamintamegmaradt ókori szoborleleteken is feltűnt ez az eszköz.

A kacort általában hosszú csapos vagy karikás metszésnél alkalmazták. Görbekésnek is hívják, formája miatt, ugyanis vaspengéje ívelt és széles, markolata pedig fából, vagy csontból készül. Kb. 20-30 cm hosszú.

2010. november 12., péntek

Ezerjó


Régi magyar fajta, a Móri borvidék fő fajtája, mely Nógrád- és Hont vármegyékből az egész országba elterjedt, s különféle nevek alatt ismeretes, mint szátoki, korponai, budai fehér. Erdélyben fehér bakatornak is hívják. Bár több borvidéken fellelhető ma is, korábban lényegesen elterjedtebb volt. Tőkéje erős növekedésű, vesszői vastagok, vörösesbarnák, a rügyek közép-nagyok. Levelei fiatal korban visszahajlók, majd 3-5 karéjúak, sötétzöldek, tompa fényűek. A fürt közép-nagy, gúla alakú, tömött, bogyói megnyúltan gömbölyűek, sárgás-zöldek, vékony héjúak, áttetszők és lédúsak, íze édes-fanyarkás. Korán érik s egyike a legédesebb és legbőtermőbb magyar szőlőfajtáknak, de fagy- és rothadás érzékeny. Bora markáns, hangsúlyos savakkal. Jó évjáratokban kései szüretelésű, illetve töppedt termésből készített bort is adhat.

2010. november 11., csütörtök

Karaffa


A karaffa, egy olyan üvegkorsó, ami áttetsző és abor dekantálás céljából kerül bele.

2010. november 10., szerda

Merlot


Ismert francia szőlőfajta, neve a francia Merle, Merleau szóból ered, ami feketerigót jelent, ennek háttere valószínűleg bogyóinak sötét színe lehet. Magyarországon az 1960-as évektől kezdték termeszteni, elterjedése főleg Villány, Szekszárd és a balatoni borvidék déli fekvésű részei, és Európában is általánosan elterjedt fajtának tekintjük. Közepes hozamú fajta, fagyállóképessége nagyon alacsony. Korán hajt és szeptember végén október elején érik, de egyes források szerint október közepére éri el az ideális 18-20 mustfokot. Fürtjei kicsik, ahogy a bogyók is, vastag héjúak, kevésbé lédúsak, sötétkékek.

A belőle készült bor mélyvörös színű, telt, bársonyos ízű, jellegzetes aromájú, száraz, sok festékanyagot tartalmazó minőségi bor. Olykor 10-15 év múltán is kiváló minőségű csúcsbor marad.


Borrégió


Magyarországon 7 borrégióban összesen 22 borvidék van.

Alföldi borrégió (Duna borrégió)
A Duna és a Tisza közötti területen három egymással összefüggő nagykiterjedésű borvidék alkotja az Alföld régiót. A Kunsági, a Csongrádi és a Hajósi borvidék egyaránt sík többnyire homokkal, itt-ott lösszel borított területen fekszik. Ma ez a régió Magyarország legnagyobb szőlőtermő területe. A régióban gyakorlatilag az összes magyarországi fajta megtalálható.
Borrégió borvidékei:
- Csongrádi Borvidék
- Hajós-Bajai Borvidék
- Kunsági Borvidék

Balaton borrégió
A Balatonhoz soroljuk a déli és északi parti borvidékek mellett a zalai és somlói borvidéket. A régió jellegzetes, a helyi sajátosságokat tükröző fehérborairól nevezetes, legelterjedtebb fajta az Olaszrizling.
Borrégió borvidékei:
- Badacsonyi Borvidék
- Balaton-felvidéki Borvidék
- Balatonfüred-Csopaki Borvidék
- Dél-Balatoni Borvidék
- Zalai Borvidék
- Nagy-Somlói Borvidék

Eger borrégió

A Mátralajai, az Egri és a Bükkaljai borvidéket soroljuk ebbe a régióba, melynek legismertebb borai az Egri Bikavér, az Egri Leányka, a Debrői Hárslevelű és az Olaszrizling. A nemzetközi fajták közül elterjedt a Chardonnay, Muscat Ottonel, a Tramini, a vörösbort adó fajták közül az utóbbi években sokan kísérleteznek Pinot noir-ral.
Borrégió borvidékei:
- Mátrai Borvidék
- Bükki Borvidék
- Egri Borvidék


Észak-Dunántúli borrégió
A Buda környéki és a Budapest feletti Duna-szakasz mellett elterülő borvidékek tartoznak ide. A régió valamennyi borvidékén kizárólag fehérborokat termelnek. Jelentős a nemzetközi fajták – Chardonnay, Sauvignon Blanc, Rajnai rizling, Tramini és Ottonel Muskotály – szerepe, de mellettük a hagyományos fajták, mint az Olaszrizling, a Leányka és a Móron fellelhető Ezerjó fellelhető.
Borrégió borvidékei:
- Pannonhalmi Borvidék
- Móri borvidék
- Etyek-Budai Borvidék
- Neszmélyi Borvidék

Pannon borrégió

A régió, a Duna, a Dráva és a Balaton által határolt dombvidéken és a közülük kiemelkedő Villányi-hegység és a Mecsek déli oldalain négy borvidéket foglal magába. A Dél-Dunántúlon vörös és fehér borokat is termelnek, de a hangsúly a vörösborokon van. Az elmúlt évtizedekben tért hódítottak a nemzetközi fajták: Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot. Ez utóbbiakból sokszor új fahordóban érlelt bordói típusú cuveé borok készülnek. A fehér fajták közül az Olaszrizling, a Hárslevelű, a Rajnai rizling és a Chardonnay a meghatározó.
Borrégió borvidékei:
- Tolnai Borvidék
- Pécsi Borvidék
- Villányi Borvidék
- Szekszárdi Borvidék

Soproni borrégió
Egyetlen magyarországi borvidék tartozik ebbe a régióba. Sopron város és a borvidék földrajzi, szőlészeti és kulturális szempontból is a szomszédos Ausztria burgenlandi borvidékéhez kötődik. Sopron a kékfrankos fővárosa.
Borrégió borvidékei:
- Soproni Borvidék


Tokaj borrégió

Tokaj botrytis-es édes, és testes száraz boraival olyan egyedülálló stílust képvisel. Furmintból, Hárslevelűből és Sárgamuskotályból készített aszú és szamorodni borai egész Európában egyedülállóak és egyre szebbek a hordóban érlelt dűlőszelektált száraz borok is.
Borrégió borvidékei:
-
Tokaji Borvidék

2010. november 9., kedd

Jánosáldás


A Jánosáldáshagyománya már régóta él szőlőtermesztő területeken, azoknál a családoknál, akik ezt a foglalkozást űzik. A család tagjai János apostol ünnepén bort vittek a templomba, amit megszenteltek, majd minden hordóba belecseppentettek a szentelt borból, ami hitük szerint elősegítette a következő évi jó bortermést.
Emelett a néphit szerint gyógyító ital is a János-bor, valamint távol tartja a rossz szellemeket, segít a házasságban, az egészségben, növeli a szépséget.
Másrészta Jánosáldás az utólsó pohár bor elfogyasztását jelenti búcsúzás előtt, amit egyfajta áldásnak tekintenek.
"Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is."

Csíramentes bor


Csíramentes bor


Mindenfajta baktériumoktól és más mikroorganizmusoktól mentes, steril bor.

2010. november 8., hétfő

Bólé


A bólé, bor, esetleg más alkoholtartalmú ital, valamint gyümölcs hozzáadásával készült, szódavízzel, vagy pezsgővel kevert hideg ital. Másképpen májusi bornak is hívják.

2010. november 7., vasárnap

Akolás


Akolás


A hordóban lévő bor mennyiségének meghatározására szolgáló rúd. A rúd segítségével könnyen meg tudjuk állapítani a bor szintjének a magasságát, ebből számolva pedig a tárolt bor mennyiségét.

2010. november 6., szombat

Borvirág Pince - Balatonfüred-Csopaki Borvidék


A Borvirág Pince a Balaton északi partján, Balatonudvari Kis-Leshegyen, a szőlőtáblák között található. A panoráma páratlan, hiszen a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán és a balatoni szoroson pihentethetjük tekintetünket.

Hagyományos családi pincészet, boraikat tölgyfa hordóban erjesztik és tárolják. Sövény Ferenc és Sövény Szabolcs vezetésével négyfajta fehérbort és egyfajta vörösbort forgalmaznak.
Az érdeklődők borkóstolón és falusi ételkülönlegességek kóstolásán vehetnek részt, ha ide látogatnak.


Programok:


Borút program: Több féle borkostóló, melyen 5 féle saját bort kínálnak egy kis sajttal, pogácsával és almával.
Amennyiben több étel elfogyasztását kívánja a kedves vendég, akkor a borkóstoló mellé hideg füstölt borkorcsolya, pogácsa, füstölt házi kolbász, szalonna, sonka, hagyyma, paprika, paradicsom és ásványvíz kerül.

A borkóstolás mellett szeptember 10- óktóber 10-ig szüreti programmal várják a látogatókat. A pálinkás fogadás után kezdetét veszi a közös szüreti munka, puttonyozás, darálás. Ezután következhet a friss must és borkóstolás. Az étel házias orjaleves gazdagon és vörösboros pincepörkölt burgonyával, salátával, ami mellé bor, kávé és üdítő jár.

Grill programjaik között megtalálható a szalonnasütés, a hús- és kolbászsütés és a szabadtéri gulyásparty.

Kapcsolat:

Balatonudvari Les-hegy
Telefon: +36 30 9397 109

+36 30 9599 071

E-mail: borvi@freemail.hu

Térkép:


Nagyobb térképre váltás

2010. november 5., péntek

Eperíz


Eperíz, más néven szamócaíz néhány számú direkt termő fajta jellemző íze.

Direkt termő fajtáknak nevezik a nem oltott, hanem „közvetlenül" termő szőlőfajtákat. Az észak-amerikai Vitis labrusca-tól származó fajták, mint például a Noah, az Izabella, az Elvíra, az Othello, a Delaware.