2011. április 19., kedd

Imre Pincészet - Badacsony


Az Imre Pincészet családtagjai már négy nemzedék óta, jelenleg 5 hektáron művelik a szőlőiket Badacsony vulkanikus lankáin és környező dombjain.


A hegyvidék klímája mentes a szélsőségektől, kiegyenlített, ezért kiválóan alkalmas szőlőnevelésre. Kiváltképp a déli, délnyugati napsütötte lejtőkön érzi jól magát a szőlő. A talaj változatos, vulkanikus jellegű. Megtalálható a pannonagyag, pannonhomok, lösz, illetve a bazalt és a bazalttufa is. Rendkívül jó a tápanyag-utánpótlás, mint a kálium és a magnézuim.

Ezen a borvidéken szinte kizárólag fehér borszőlő fajtákat termelnek. Ilyenek többek között a Kéknyelű, Olasz rizling, Szürkebarát, Chardonnay, Sauvignon, Rajnai rizling, Pinot blanc, Zenit.

Illatos, zamatos, telt, finom savtartalmú borokat termelnek itt. A legelterjedtebb az Olaszrizling, amit mintegy 70%-ban állítanak elő. Magasművelésű szőlőtermesztés folyik. A területet már a rómaiak is kincsként kezelték és az itt termő szőlő nektárját nagy becsben tartották.


Pincészetüket az Imre Pincészetet 1980-as évek elején alapították. Hagyományokhoz híven készítik a legnemesebb borokat. Ászkolási technológiával dolgoznak.

A borvidék területe 4263 hektár, amin 16 település nyúlik el. Általuk előállított borok az Olaszrizling, Szürkebarát, Kéknyelű, Ottonel Muskotály és Cabernet Sauvignon.

A Badacsony hegyre vezető tutistaút mellett található pincéjük és ami egyben vendéglátó egységként is funkcionál. Borkostolásra, pincelátogatásra, némi borkorcsolya, mint a zsíroskenyér elfogyasztására ad lehetőséget hangulatos szőlőlugasok alatt, miközben csodálhatjuk a Balaton elnyúló szépségét.


Boraik: Évjárat: száraz/édes/félédes:
Olaszrizling 2007 száraz
Kéknyelű 2007 száraz
Szürkebarát 2007 száraz
Ottonel Muskotály 2006 száraz
Cabernet Sauvignon 2006 száraz
Jégbor édes
Ürmösbor édes
Ottonel Muskotály 2007 félédes
Szürkebarát 2006 félszáraz
Késői szüretelésű Olaszrizling 2006 édes
Késői szüretelésű muskotály 2006 édes
Szürkebarát 1998 félédes
Késői szüretelésű Szürkebarát 2005 édes
Szürkebarát 1995 félédes
Ottonel Muskotály 1995 félédes
Olaszrizling 2003 száraz
Szürkebarát 2003 félszáraz
Cabernet Sauvignon Rozé 2007 száraz
Ottonel Muskotály 2003 félédes

Nyitva tartás:
május1-szeptember 15 naponta: 12.00-19.00
szeptember 16-április 30: előzetes egyeztetés alapján

Kapcsolat:

IMRE BORPINCE
H-8261 Badacsony,
Kisfaludy Sándor utca 11.
Tel: (+36) 20 347 2274
(+36) 20 384 7669
E-mail: info@imreborpince.hu
Web: http://www.imreborpince.hu/

Badacsony nagyobb térképen való megjelenítése

2011. április 17., vasárnap

Bogyóhéj


A bogyó felületén lévő szilárdabb szövetet bogyóhéjnak nevezzük. Ez tartalmazza a színanyagot a vörösborszőlő-fajtáknál, valamint aromaanyagot az illatos fajtáknál.

A mustba kerülve, préselés által a bor színét és aromáját adják

2011. április 15., péntek

Zengő


Zengő


A Zengő egy hibrid fajta, amit Király Ferenc állított elő az Ezerjó és Bouvier keresztezésével.
Korai érésű, bőtermő, erős növekedésű, államilag elismert (1982) borszőlőfajta. Fekvés és talaj iránt közepesen igényes, fagytűrése közepes, szárazságtürő, rothadásra kissé érzékeny, kevés zöldmunkát igényel.
Fürtje vállas, középnagy, átlagtömege 140 g, tömött, húsa puha, íze közömbös.

Bora illatos, harmonikus, savas karakterű, de finom savakkal rendelkező, minőségi fehérbor.

2011. április 13., szerda

Bazaltbor - Badacsony


A Laposa Pincészet a szőlők között, a Badacsony hegy déli oldalának közepén található, mely egy széles bazaltkővel kirakott úton közelíthető meg. A Pannon tájra jellemző borkóstoló helyiség és a pince varázslatos, családias hangulatú, a magyar borturizmus jelentős eleme. A pincészet Magyarországon egyedülálló abban, hogy szőlőtőkéik kizárólag a négy nagyhíre bazalthegyen, Badacsonyban, Csobáncon, Somlón és Szent György-hegyen találhatóak. Innen ered a Bazaltbor márkanév. Kizárólag fehér borok szőlőit termesztenek ezeken a területeken. Birtokuk 9 hektáros.

A Balaton - Felvidéki bazalthegyek évszázadok óta a szőlőművelés egyik kiemelt területei.

A Kéknyelű és a Szürkebarát ültetvények, valamint a Furmint és a Kövérszőlő a hegy 30-40 %-os meredekségű részén (ez a hegy legmeredekebb része is egyben) terülnek el.

Boraikra a fahordós erjesztés és érlelés jellemző, ami miatt ezek a tüzes Bazaltborok testesek, ásványosak, koncentráltak és hosszú életűek.

1375-ben Nyugat - Európából érkezett szürke csuhás pálos szerzetesek telepítették az első vesszőket, ami miatt Badacsony leghíresebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező bora a Szürkebarát.

Másik híres fajta a Kéknyelű, valamint az Olaszrizling. A pincészet 2006-ban már három helyen termesztett rizlinget versenyeztethetett: a badacsonyit, a Szent György - hegyit és a somlait.

Leghíresebb boruk Juhfark fajtából készül.

Kapcsolat:

BAZALTBOR
Laposa Pincészet

Nyitvatartás:
május, június, szeptember, október: péntek-vasárnap
július-augusztus: minden nap

Előzetes bejelentkezés alapján egész évben fogadnak vendégeket.


Kontakt: Laposa Bence: +36/20-928-8882
Cím:8261 Badacsony, Római út 199.
e-mail: bazaltbor@bazaltbor.hu
web: www.bazaltbor.hu
Térkép:


Badacsony nagyobb térképen való megjelenítése

2011. április 11., hétfő

Válogatott szüretelésű bor


Válogatott szüretelésű bor

Válogatott szüretelésű bor: olyan bor, amelyet tőkén teljesen beérett szőlő kiválogatott (az éretlen, a beteg, a penészes fürtök különválasztásával), egészséges bogyóiból állítottak elő, és amelynek mustja legalább 20,0 tömegszázalék cukrot tartalmazott.

2011. április 9., szombat

Borkészítés folyamata


Borkészítés folyamata – a szőlőfajtáktól a palackos érlelésig

1. Szőlőfajták
Klónozás
Filoxéra járvány és az átoltás

2. Éghajlat, időjárás, domborzat
Klíma
Időjárás
Talaj és domborzat
Fekvés

3. Termőhely meghatározása

4. Szőlőművelés

Ültetés
Metszés
Művelés/Felfuttatás
Hozamot befolyásoló tényezők
A szüret

5. Borkészítés
A szőlő alkotóelemei
Zúzás folyamata
Préselés
Must szabályozása
Cukrozás
Kénezés
Erjesztés
Vörösborok erjesztése
Rozé borok erjesztése
Fehérborok erjesztése
Tejsavas erjedés

Bor érlelési folyamata

Érlelés edényei

Derítés

Kémiai stabilizáció

Mikrobiologiai stabilizáció

Szűrés

Palackozás

Palackos érlelés

2011. április 7., csütörtök

Nemes bor


Kiváló minőségű, érlelt,diszkrét karakterű csúcsborokat hívják nemes bornak.

Ezek kitűnő természetes borok.

Hazánkban pl. Tokaj-hegyalján készítenek nemes borokat, melyeknek a térség a hírnevét köszönheti.

Ilyen különleges bor az édes és a szárazSzamorodni, az Aszú, Aszúeszencia, Eszencia, Fordítás és a Máslás.